2017. június 26., hétfő

Nyári szünet gyerekekkel-Agamograph technika

Ma volt az első közös napunk a nyári szünetből. A múlt hét még nekem is munkával telt, az Andris Zánkán táborozott, az ikrek pedig az iskolai napközis táborban töltötték a hetet. Mindhárom táborozóm nagyon jól érezte magát, köszönhető a tanítók, tanárok munkájának, felkészültségének és a sok-sok tartalmas és színes programnak. Azért egy ilyen táborozás nagy felelősség ám, és egyáltalán nem a pihenésről szól a felnőtteknek. A gyerekek viszont nagyon élvezték (még akkor is, ha Andrisnak erős honvágya volt), és péntek este még mindíg pörögtek az élmények hatására.

A mai nap viszont áldott nyugalomba telt eddig itthon. Andrisnak megígértem, hogy főzhet a nyáron, így lasagne-val nyitottunk, ami tökéletesre sikerült. Nyár végére úgy belejön majd, hogy nem is kell majd főznöm :-)

Elkerülhetetlen persze, hogy ilyenkor ne töltsenek több időt az elektromos kütyükkel, és ha nem vigyázunk, csak ezzel telnek majd a napjaik. Éppen ezért a főzés-sütés mellett más feladatokat is kapnak majd a nyáron (valamikor mi is kaptunk, nem is halltunk bele), és becsempészek
néhány kreatív délutánt is, amikor új technikákkal ismerkednek meg ők is és én is.

Ma volr az első ilyen. Találtam egy érdekes technikát a neten, amit persze látásból, korábbról már ismertem, de nem emlékszem, hogy valaha is kipróbáltam volna. Mivel nyári szünet van, és sok-sok színes fictollkészlet halmozódott fel valahogyan az elmólt egy év során, kézenfekvőnek tűnt, hogy első nekifutásra előre gyártott színezővel próbálkozzunk.

Találtam is a neten egy nyári témát, csak nyomtatni kellett . Nem is gondoltam volna, hogy ennyire lelkesen fogadják majd a kezdeményezésem. Ki-ki vérmérséklete szerint indult a feladatnak és úgy is fejezte be. Kicsit szórnak a kidolgozottság szempontjából a kész remekművek, de én elégedett vagyok. A közös alkotás öröme (mert persze én is ott ültem velük), és egy új technika érdekes technika kipróbálása volt a lényeg, és az, hogy ebben mindenki boldogan, önként vegyen részt. És ez sikerült :-)

2016. december 7., szerda

Grincsfa...

Elkészült az első! Nagy élmény volt, élveztem :-)! Nagyon megosztó dolog ez a grincsfa készítés, nekem az tetszik mert érdekes és bohókás. nem karácsonyfa, de mégis kicsit arra hajaz, és már a az adventi időszakban is az asztalra, avagy az ajtó elé kerülhet. Ez egy kisebb, asztali változat, de teszteltem kint a szélben. Szeretnék az ovi ajtaja mellé is ilyet készíteni kintre, de meg kellett állapítanom, hogy stabilabb, szélesebb edénybe kell rakjam. Ez egy csodaszép kaspóba, van , és nem is magas, de billegtette a szél.

2016. szeptember 10., szombat

Őszi esték- kedvenc könyveim ovisoknak :-)

 
Visszavonhatatlanul itt van az ősz, bár a mai meleg nap után ezt nehéz elképzelni.
Pedig vannak már jelek, az óvóda iskolakezdés nélkül is. Színesednek a falevelek, rövidülnek a nappalok. Behúzódnak a pókok, egyre többször pókhálózok. Érik a körte, szilva, szőlő, alma. Érdemes a hosszabbodó estékre elfoglaltságról gondoskodni a kicsiknek. Összebújni, könyvet nézegetni egy-egy bögre kakaó vagy tea mellett és hallgatni az őszi esőt, vagy a dúdoló szelet! :-). Bár éppen kinőttek az ikreim is az ovis korból, a nagyobbik pedig már ötödikes, felsős lett, azért ezek a könyvek nagy kedvencek voltak.
És olyan nagyon sok könyv van még, amit elővehetünk, vagy mese, amit mesélhetünk nekik :-)
 
 

2016. január 14., csütörtök

Sok-sok szív!

Évek óta nem írom a blogomat. Idő és kedv sem volt hozzá, leginkább persze kedvem nem. Most átpörgettem gyorsan, mert szíves falvédőt varrtam, és úgy emlékeztem a blogba tettem fel képet az adventi kalendáriumról, aminek a helyére kerül majd a konyhába. De csak félészen szerepel.

Sok minden készült az évek alatt, de mikor elkezdtem írni a blogot, inkább babavarrásban gondolkodtam, foltvarrásban nem nagyon. Lassan két hónapja nézegetem az adventi naptárt, amit 2008-ban varrtam, az akkor két és fél éves Andrisnak. Milyen pici is volt!

Szinte semmi tudással nem rendelkeztem és az egész olyan is. Még az is felmerült bennem, hogy varrok helyette másikat, és ezt elajándékozom. De aztán mégis megtartjuk, mert az első gyöngyszemeim egyike :-). Csak javítok majd rajta.

Minden esetre, kellett valami a helyére, mert annyira megszoktuk, és olyan ronda és csupasz a fal a helyén az asztal felett, hogy mindenképpen kellett valami oda.

Napokig vajódtam, egy hóemberes kép tervein, de éreztem, hogy nem az igazi.

A foltvarrás szenvedélyeLassan különben is itt a Valentin-nap, Nőnap, Névnap, Születésnap, Anyák-napja, Gyerek-nap, Apák-napja... Szóval mind-mind a szívünkről, szeretetről szól.

Ezért csupa-csupa szívet varrtam én is! 21 db-ot!

Az alapötlet A foltvarrás szenvedélye könyvből származik, csak a saját képemre formáltam :-)! Ezt a könyvet is 2008-ban kaptam :-). Sajnos már csak elvétve, vagy nem kapható.
Ez az első darab, ami nem csak megihletett, de az áhított darab meg is született.




2014. december 25., csütörtök

Boldog Karácsonyt!


Devecsery László: Karácsonyi éjben

Hópelyhek lobognak
pihekönnyű szélben,
fehér lesz az erdő
karácsonyi éjben…

Fenyőfák indulnak,
díszeiket várják:
köszöntik az embert
és az ég királyát.

Világos az ablak,
arany szemmel néz rád,
felfénylő örömmel
hullanak a szikrák:

csillagszóró játszik,
szemek mosolyognak,
betlehemi éjben
pásztorok dalolnak.

2014. december 13., szombat

Luca napja - búza vetése

A Luca napi népszokásokról már írtam korábban és sok minden megtalálható a neten is, akit érdekel. De az alábbi versnek nem tudtam ellenállni :-), és reméljetőleg nem felejt el senki búzát vetni. :-)

Mentovics Éva:
Luca széke és a boszorkányok

Decemberben Luca széke
miről híres, ki tudja?
Barkácsolj majd te is egyet,
s rálelhetsz a titokra.

Tizenhárom fajta fához
végy jó erős szerszámot,
kezdetnek az épp elég lesz,
ha a kérgét lehántod.

Drótot, szeget sose használj,
s tizenhárom darabból,
facsapokkal illeszd össze
– úgyis rájössz magadtól.

Minden este faragj rajta
tizenhárom napon át,
s meglátod, hogy valót mondok,
nem csak ósdi babonát.

Háromszöget formáljon majd
– s tudja, aki faragja –
jó erősen illeszkedjen
minden egyes darabja.

Hogyha kész a Luca széke,
ami most jön, semmiség:
hogyha ráállsz, meglátod a
boszorkányt a szentmisén.

No de aztán fürgén iszkolj,
s hints egy zsáknyi mákszemet,
azzal a sok gonosz banyát
egész biztos, rászeded.

Amíg ők a mákot szedik,
szaladj haza vágtázva,
s ne tétovázz, égesd el a
székedet a kályhába’.

Lucakalendárium: Lucától Karácsonyig minden nap megfigyelték az időjárást, abból következtettek a következő év hónapjainak időjárására.

Ha a hagymakalendáriumból indulunk ki, akkor ez talán a csapadékra vonatkoztatható leginkább.

1 nap: dec. 13 : Reggel ködös,hideg,  du-n napsütéses.(A köd csapadéknak számít, tehát enyhén csapadékos időjárásra következtethetünk januárra? Majd kiderül.)